Idén 18. alkalommal a Vasúttörténeti Parkban
Idén 18. alkalommal rendezik meg a Vasúttörténeti Park egyik legnépszerűbb családi eseményét. A LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozója ráadásul most plusz látványosságokat is tartogat.
Idén szeptember 21-én és 22-én a LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozóján ezúttal is számos izgalmas és színes családi programmal várja a látogatókat a Vasúttörténeti Park. Az esemény különlegessége, hogy a ’Bobó’ tolatómozdony 70. születésnapja alkalmából plusz ünnepi programokon vehet részt mindenki, sőt, a vasárnapi EgZoo Mania elnevezésű kisállat bemutatón akár egzotikus állatok megtekintésére is lesz lehetőség.
Idén már 18. alkalommal rendezik meg a Vasúttörténeti Park egyik ikonikus eseményét, amely nem véletlenül maradt töretlenül kicsik és nagyok egyik kedvenc programja. A Parkban szabadtéren járhatják körbe az érdeklődők a számos színes program mindegyikét: látnivalóból és persze aktivitásból sem lesz hiány, mind szombaton, mind vasárnap 10 és 18 óra között várják az izgalmak a látogatókat. Az örök kedvenc interaktív programok most is elérhetőek lesznek, így kipróbálhatják a családok a kerti vasutat, a hajtányt, utazhatnak mozdonnyal, de a fordítókorong és a lóvasút izgalmairól sem kell lemondaniuk.
A hétvége különlegességét ezen az eseményen az M44 sorozatszámú, ’Bobó’ becenévvel illetett tolatómozdony 70. évfordulója is adja, így a magyar, horvát, cseh, szlovén és német kerti vasutak bemutatkozása mellett egy Bobó tolatómozdony bemutatóra is sor kerül majd.
A rendezvényhez csatlakozó Közlekedési Múzeum interaktív programjai között szerepelnek például kézműves foglalkozások: tematikus matricatetoválásokat, kitűzőket készíthetnek a gyermekek, de vasúti táblákkal különleges lenyomatokat, frottázsokat is létrehozhatnak. A Kolping Hotel - Bobo Funpark exatlon pályája a bátrabbakat is biztosan izgalmas kihívás elé állítja, levezetésként pedig ugrálóvárral, arcfestéssel, csillámtetoválással is várják a gyermekeket. Két aktív program között pedig érdemes lesz ellátogatni mindkét napon a Főépület 1. emeleti kiállító termébe, a Bivaly – 424-es kiállításra, vagy az esemény másik különleges programjára, az Orient csarnokban megrendezésre kerülő EgZoo Mania egzotikus kisállat bemutatójára. Utóbbi csak vasárnap tekinthető meg, külön karszalaggal, így ha arra a napra tervezzük a látogatást, érdemes erre a programra külön jegyet váltani.
„Az idei LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozója ismét igazán izgalmasnak ígérkezik, hiszen az eddigi népszerű programok mellé most sokak kedvence, a Bobó tolatómozdony 70. évfordulójának ünneplésével is készülünk. A plusz programokkal kiegészülve még tartalmasabb élményekkel várjuk vendégeinket.” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.
A LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozója programra az Early bird időszakban a felnőtt, a nyugdíjas és a családi jegyárból biztosítanak kedvezményt a szervezők szeptember 2-15. között. A kedvezményes, valamint a rendezvény hetében és a helyszínen váltható jegyárakról bővebben a Vasúttörténeti Park honlapján olvashatnak.
Az EgZoo Mania programra külön jegy vásárlása szükséges, amellyel egyben a Vasúttörténeti Park teljes területe látogatható. Az EgZoo Mania jegyárakról bővebb információt az https://egzoomania.com/ oldalon találnak.
További információ: www.vasuttortenetipark.hu
A Szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!
2024. 09. 09.