
Több mint négyszáz szülő véleményét is figyelembe vették a tervezésnél.
A megújuló játszótéren a bölcsődés, az óvodás és a kisiskolás korú gyerekek egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékokat, sőt, olyan univerzális játszóeszközök is lesznek, amiket akár a szülők is használhatnak.
A szülők kérése alapján a jelenleginél több hintát fognak kihelyezni, a homokozó fölé árnyékoló kerül, a játszótér központi részén pedig a nyári melegben felfrissülést kínáló párakaput alakítanak ki.
Új játék lesz a MOM kertjében, sőt, az egész kerületben a trambulin, a tekerős körhinta, valamint az egyszerre forgó és billenő libikóka. Kicsiknek és nagyobbaknak való, csúszdával kiegészített mászóvárakat is építenek, illetve köteles akadálypálya is készül az 5-12 éves korosztály számára.
A játszótér felújítása várhatóan szeptemberben indul és október végére lesz kész.
A Mom Kulturális Központ udvarán található játszótér felújításának látványterve itt érhető el.
2017. 07. 27.
Forrás: hegyvidek.hu
Kép illusztráció: MaddyJ13 via Visualhunt.com