Keresem
Gyerekprogram helyszínek

Bálna program

Látjátok? Teli vagyunk ötletekkel, meglepetésekkel... Vajon még bálna programot is kínálunk nektek? Kattintsatok ide és meglátjátok!

PROGRAMOK

A fenti linkre kattintva megtalálod az összes adatbázisunkban szereplő programot. Válogass kedvedre! 

Vendégünk, a hintaló

 

Vendégünk, a hintaló

Kiállítás nosztalgiázó felnőtteknek és kíváncsi gyerekeknek

Március 2-ig tart nyitva a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzem időszaki kiállítása, amely dr. Ladó Mária és dr. Tóth Ferenc Imre gyűjteményét, a hintalovak változatos világát mutatja be.


Egy meghatározó élmény nyomán bontakozott ki dr. Ladó Mária és dr. Tóth Ferenc Imre „Hintalóvilág” gyűjteménye. Ferenc, amikor felnőttként végső búcsút vett a zalai szülői háztól, a padlás egyik szegletében – szinte üzenetszerű gondossággal készített – csomagra bukkant, amelyben már elfeledett régi faparipájára bukkant rá. Ekkor határozta el, hogy feltárja gyermekkori társának titkait. Sőt, túllépve személyes emlékein, a hintalovakat tudományos vizsgálat tárgyává teszi.

Az azóta eltelt több mint három évtizedben – feleségével, Máriával együtt – tudatos szakmai- és gyűjtőmunkával építették fel több ezer darabos gyűjteményüket. A létrehozott „Hintalóvilág” nem csupán játékszer hintalovakból áll. Velük egyenrangúak a hintalovakat megjelenítő művészeti alkotások.


A gyűjtők hangsúlyt helyeznek hintalovas ismereteik, kutatási eredményeik megosztására, amelyekkel – korábbi tudományos kutatói munkásságuk szakterületeit is lefedve – a hintalovak társadalmi és gazdasági szerepére, műszaki sajátosságaira, nemzetközi összefüggéseire, irodalmi lenyomataira hívják fel a látogatók figyelmét.


A kiállításhoz kapcsolódó hintalovagló térben kipróbálható hintalovak várják a játékos kedvű felnőtteket és a gyermekeket.


Információk

Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Cím: Budapest 1036, Korona tér 1.

Megközelítés

Busz

9, 111 Kiscelli utca
29 Kiscelli / Serfőző utca
137, 218, 237 Serfőző utca
34, 106, 134 Szentlélek tér

Villamos

1 Szentlélek tér

HÉV

H5 Szentlélek tér

Nyitvatartás: k -v 10:00-18:00

Belépődíj: felnőtt 3000 Ft, diák 2000 Ft, családi (2+3) 7500 Ft, 6 éves kor alatt ingyenes


2025. január 30.

vissza
Minden héten friss hírekről, programokról készítünk összeállítást.
Tarts velünk, iratkozz fel tippjeinkre!