
Nyitvatartás:
Egész évben (részleteket lásd lent)!
weboldal >>
2083 Solymár
Templom tér
Telefon: +36-23-373-551
A fokozottan védett Solymári-ördöglyuk barlang Budapest közelében található, és az egyik legalkalmasabb barlang arra a célra, hogy a kezdők is biztonságosan kipróbálhassák az igazi, kúszós-mászós barlangászást, eredeti, kiépítetlen környezetben, mindenféle barlangász előképzettség nélkül is.
Elsősorban csoportok (családok, barátok, osztályok) jelentkezését várják. Túrázókat szakképzett barlangász túravezetők kísérik végig a barlangon, ahol szűk és tágasabb folyosók, majd kisebb termek követik egymást. A járatokban kúszni-mászni kell, a nehezebb helyeken beépített létrák, és kapaszkodókötelek segítik a túrázókat, így bármilyen átlagos fizikumú résztvevő teljesíteni tudja az útvonalat.
A barlang bejárása igazi kalandtúra, kiépítetlen nincs betonjárda, se beépített világítás, ezért minden résztvevőnek fejlámpás, barlangász sisakot biztosítanak. A barlang időjárástól függetlenül, egész évben látogatható, hőmérséklete télen-nyáron 10 C°, így nyáron kellemesen hűvösnek, télen melegnek érezzünk a levegőjét.
Látogatható egész év során, a hét bármely napján (iskolai tanítási időszakban szombat kivételével), de csak előzetes telefonos megbeszélés után!
Barlangtúrákra időpontot foglalni az alábbi elérhetőségeken lehet:
+36-23-373551 vagy +36-20-396-0092
CSALÁDI TÚRA (2-6 fő részére) kb. 1,5-2 óra.
Kis létszámú csoportoknak az Alaptúra útvonalon. Létrákkal és kötelekkel biztosított, helyenként kúszás-mászást igénylő túra, ajánljuk azoknak a kezdőknek, akik még nem voltak ilyen jellegű, kiépítetlen barlangban. Minden túrázó fejlámpás sisakot kap.
Barlangász overall 1000 Ft-ért kölcsönözhető.
Alsó korhatár: 8 év
Túradíj: 12000 Ft/csoport. Nagyobb csoport esetén egyéb kedvezmények is.
Heti programajánló a vidám családi pillanatokért
Reméljük, nem fáradtatok bele a nagy gyereknapi mulatozásba, mert június első hétvégéjére is számos olyan programot ajánlunk, amit igazán kár lenne kihagyni. Itt van mindjárt a kétnapos, ingyenes Varázskastély Családi Fesztivál Nagykovácsiban, a mindig jó hangulatú Eleven Tavasz fesztivál a Bartókon, a Hegyvidéki Nyár 2023, a BFZ ingyenes családi napja Aquincumban, és egy különleges ritmus- és kórusjáték a Kassák Múzeumban.
A fenti linkre kattintva megtaláljátok családos, gyerekprogram-ajánlatainkat! Kövessetek bennünket a Facebook-on is, ahol mindennap más és más programokról, érdekességekről adunk hírt.