Az első tavaszi hónapban számos természethez kötődő jeles napot ünnepelünk, amelyekhez természetesen jobbnál-jobb programok is tartoznak. Márciusban zajlanak a Barlangok hónapja eseményei, 22-e a Víz Világnapja, 23-a pedig a Meteorológiai Világnap.
A Barlangok hónapja keretében március 25-én és 26-án is ősrégészeti szakvezetéssel egybekötött barlanglátogatáson vehettek részt a Bükkben. Szombaton a Lillafüred-környéki ősemberbarlangokat ismerhetiek meg, vasárnap pedig a híres Istállós-kői-barlangot.
Budapesten mind a Szemlő-hegyi, mind a Pál-völgyi-barlangba március 31-ig 10%-os kedvezménnyel válthattok jegyet. A Szemlő-hegyi-barlangban interaktív földrajzórát szerveznek március 24-én, melyre a 8 évnél idősebb gyerekeket várják. Kedvezményes jeggyel látogatható egész hónapban a Tapolcai-tavasbarlang valamint március 20. és 26. között a balatonfüredi Lóczy-barlang.
Március 25-én szombaton az Ipolyságban indulhattok hódleső túrára, amely során felkutathatjátok ezeknek a bohókás kis állatoknak a nyomait és megcsodálhattok egy „hódvárat” is, vagyis egy olyan természeti építményt, amit ezek a kis állatok készítenek fából és sárból.
Zala megyében a Kerka és a Cserta folyása mentén kutathatjátok a hódok tevékenységének nyomait. Iklódbördőcéből indul a túra a Kerka partjára, ahol a hódok nyomai mellett nyíló kora tavaszi virágokat is (tőzike, csillagvirág) is megcsodálhattok. A túra körülbelül 10 kilométeres, a részvétel ingyenes.
A Meteorológiai Világnap alkalmából a Sas-hegyi Látogatóközpontban szerveznek bemutatót, melynek során meteorológiai eszközök segítségével vizsgálhatják meg a látogatók a Sas-hegy egyedülálló adottságait. Az egyórás program szombaton 11-kor és 13 órakor indul.
A Víz Világnapja alkalmából a Fővárosi Vízművek megnyitja a nagyközönség előtt szombaton a Kőbányai víztárolót. Az épületlátogatásra 10 és 16 óra között lesz lehetőség. Előzetes regisztráció nem szükséges.