Az igazi finn Mikulásnak szerencsére nálunk is vannak helyi képviselői, akik az ország minden szegletébe ellátogatnak és magukra vállalják a 2017. december 6-a környéki bokros teendőket. Ajánlónkban egy csokorra valót gyűjtöttünk össze a legizgalmasabb budapesti és országos programok közül. Az adott program nevére kattintva még több információt találtok!
BUDAPESTI MIKULÁSPROGRAMOK
Barlangi Mikulás
December 2-án és 3-án idén ismét ellátogat a Mikulás a Szemlő-hegyi-barlangba. A szarvasok vontatta szán helyett kötélen ereszkedik le a barlang falán , és névre szóló ajándékokat hoz a gyerekeknek. A krampusz itt barátságos és kedves, hogy a legkisebb gyerekek számára is élvezetes legyen ez a különleges program.
Fontos, hogy egy gyerekkel maximum egy felnőtt jöjjön, hiszen a barlangi Mikulás elsősorban a gyerekeknek szól. A csoportlétszám maximált, a csoportok minden óra harminc perckor indulnak 10.30-15.30 között. Előzetes bejelentkezés szükséges.
Mikulásfutás
Ha nem egy, nem tíz, nem száz hanem több ezer Mikulást szeretnétek egyszerre látni, vagy akár közéjük tartozni, akkor a 4. Rossmann Mikulásfutáson a helyetek.
December 3-án két időpontban, délután 1-kor és 3-kor lehet nekivágni a 2,3 kilométeres távnak, csak és kizárólag a szervezők által biztosított Mikulásruhában (ez kisgyerek mérettől kosaras méretig rendelkezésre áll majd.)
Idén újdonság, hogy 700 méteres családi futamot is rendeznek, hogy a cslád legkisebb tagjai se maradjanak ki a mókából. Erre kedvezményes díjjal tudtok nevezni.
Könyves Mikulás
Ha a Mikulásnapot nem pörgéssel, hanem könyvek között szeretnétek eltölteni, mert az egész család nagy könyvrajongó, akkor a Pagonyban a helyetek. Budán a Bartók Pagonyban, Pesten a Sugár Pagonyban lesz Mikulásvárás december 3-án, vasárnap.
Fontos információ, hogy ezekere az eseményekre előzetes regisztráció szükséges, amelyet csak személyesen a boltokban lehet megtenni, így ha ide készültök, mindenkéépen ejtsétek útba valamelyik kömyvesboltjukat.
ORSZÁGOS MIKULÁSPROGRAMOK
Varázslatos mesevilág az Avalon Parkban
Váltsátok valóra a gyerekek álmát a miskolctapolcai Avalon Parkban, ahová idén mesefigurák társaságában érkezik a Mikulás!
November 29. és december 8. között a Varázslatos Mikulás mesevilág showműsor keretében Elza hercegnővel, Pókemberrel és a Mancs őrjárat kutyusaival is találkozhatnak a kicsik.
„Az elveszett puttony nyomában” c. interaktív mesejátékon pedig segíthetnek visszaszerezni a Mikulás ajándékokkal teli zsákját, melyet követően természetesen a várva-várt ajándékosztás sem marad el.
A Mikulás programon december 8-ig vehettek részt, hétköznaponként három, hétvégén és december 6-án pedig öt időpontban! Előzetes foglalás ezen a linken.
Mikulás túra a Tisza-tavon
Úgy vesszük észre, hogy a Mikulás igazából mindenhol otthon van, legyen szó barlangról, vonatról vagy éppen vízről.
Idén például a Tisza-tónál is találkozhattok vele. 2017. december 2-án 10 órától kalandos Mikulás-keresésen vehetnek részt gyerekek és felnőttek az ártéri erdőben a Krampusz által hátrahagyott jeleket követve.
A nagyobbakat forralt bor, a kisebbeket forró tea melegíti és mindenkinek jut sok-sok édes meglepetés. Előzetes jelentkezés szükséges.
Mikulás buli a Velence Korzón
A Velencei-tóhoz nem csak nyáron érdemes ellátogatni, hiszen egész évben érdekes programok várnak.
A korcsolyszezonra még várni kell egy kicsit, de ez nem akadályozza meg a Mikulást, hogy ide is ellátogasson. Látogatását a velenceiek egy egy vidám bulival ünneplik, amire mindekit szívesen látnak.
A délután folyamán sok ajándék gazdára talál majd, fellép a gyerekek nagy kedvence, a Buborék együttes és a jelenlevők megválasztják majd Télapót és Télanyót, amit csoki- és cukorkaesővel ünneplhettek meg.
Izgalmas találkozást a Mikulással!
Kövessetek bennünket a Facebook-on is, ahol mindig friss hírekkel és programokkal készülünk!
2017. november 22.
Szélforgó