2021.07.28.
Testnek-léleknek
Sebastien Kneipp német természetgyógyász az 1800-as években fejlesztette ki gyógyászati módszerét, amelyet a mai napig világszerte alkalmaznak. A módszer részét képezi a mezítlábas séta is, amit ma már Magyarországon is egyre több helyen próbálhatunk ki, az úgynevezett mezítlábas ösvényeken. A sétaösvényeket tobozok, kövek, tőzeg, kavicsok és egyéb természetes anyagok borítják, helyenként pocsolyákon vagy saras részeken is vezet az út. Cikkünkben 10 helyet gyűjtöttünk össze, ahol a nyári vakáció alatt ti is kipróbálhatjátok ezt a nem mindennapi mókát.
1. Csopak
Csopakon a Balaton-parti Ifjúság sétányon találjuk a 2015-ben átadott 230 méter hosszú, fa oszlopokkal szegélyezett mezítlábas ösvényt. A sétautat különböző méretű kavicsos, köves, zúzottköves felületek mellett fenyőkéreg, fakorong burkolat, tőzeg, fenyőtoboz, meggymag, tégla és kiskockakő burkolat fedi. A taposó egy szakaszán fa akadály, egyensúlyozó gerendák és farönkök teszik próbára a látogatók egyensúlyérzékét. A területen tájékoztató tábla is található rövid leírással a Kneipp-ösvényről.
2. Bük
Bükfürdő területén 2013-ban létesült a Kneipp park, mely testi és lelki felfrissülést kínál a vendégek számára. Itt próbálhatják ki az 510 méter (!) hosszúságú száraztaposót is. A homokos, apróbb és nagyobb kavicsos, faháncsos, tobozos szakaszok eltérően masszírozzák a talp reflexpontjait, ami nagyon jó hatást fejt ki a vérkeringésre és az érfalak megerősítésére. A parkban különféle gyógy-és fűszernövényekkel is megismerkedhetünk és a gyerekekre is gondolva egy természetes bokorlabirintus is kialakításra került.
3. Mindszentkálla
A Káli-medence egyik kedves falvában is találunk mezítlábas ösvényt, amely a stílusos Mezítkáli nevet kapta és a Petőfi és Levendula utcák találkozásánál található. A nyári hónapokban találjátok nyitva, naponta 10:00 és 13:00 valamint 14:00 és 19:00 óra között. Az ösvénynek helyet adó pienőkertben közel 30 féle izgalmas, száraz járófelület, több családi és gyerekjáték várja a kikapcsolódni vágyó családokat.
4. Budapest
A békásmegyer-ófalui mezítlábas ösvény a 3. kerületi Árok utcában található, a kis játszótérrel szemben. Az ösvényen 23 különféle járófelület került kialakításra 2014-ben. Google térképes segítség ezen a linken. Tömegközlekedéssel megközelíthető a Békásmegyeri HÉV-től 143-as busszal, Pince köz megállóig.
5. Mencshely
2022 májusában nyitott meg a Balaton-felvidéken, Mencshelyen a Talpkaland egy hatalmas kertben, amely a szabadidőparkot megálmodó helyi család tulajdonában van generációk óta. A több mint 100 éves fák árnyékában nemcsak a mezítlábas parkot próbálhatjátok ki, de pihenhettek, olvashattok és részt vehettek a havonta meghirdetett családi programokon is.
6. Gödöllő
A Gödöllői Királyi Kastély kerti attrakcióinak száma 2021. tavaszán egy igazi vidámság-színfolttal bővült: a kertben mezítlábas ösvény kialakítására került sor, más és más felületű anyagok felhasználásával. Az ösvényen végigsétálók így stimulálhatják a talp különböző reflexpontjait. A mezítlábas ösvényt 25 négyzetméteren, 8 különböző felülettel valósították meg. Használata mindenki számára ingyenes.
7. Százhalombatta
A százhalombattai Régészeti Park keleti szélén, a tölgyes-juharos kiserdőben kanyarog a kicsik és nagyok vidám élményszerzésére szolgáló mezítlábas ösvény. Kerek kavicsok, fenyőtoboz, tégla, friss fű, nádkötegek simogatják talpunkat, ha végigmegyünk rajtuk. Természetesen nem csupán a sétaút kedvéért érdemes ellátogatni a parkba, hiszen itt eredeti helyükön csodálhatjuk meg a 2700 évvel ezelőtt, a korai vaskorban emelt halomsírokat, a bronzkori falut vagy és a vaskori település épületeit.
8. Ölbő
A Sárvárhoz közeli Ölbő falu végén egy lakatlan házban hozta létre a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 2012 nyarán a Szent Miklós Gyógyfüves Házat, melynek kertjében Kneipp taposó is helyet kapott. A pezsdítő séta mellett lehetőség nyílik a gyógynövénytermesztés, feldolgozás és csomagolás valamint a bio gyümölcsök aszalásának megtekintésére is. A gyógynövényes ház hétfőtől péntekig reggel 9 és délután 4:30 óra között látogatható.
9. Vasi Hegyhát - Kneipp térség
Magyarország egyetlen Kneipp-módszerre épülő témaútja a Vasi Hegyhát 13 településén, 19 helyszínen várja az érdeklődőket. A Kneipp térség érintett települései: Alsóújlak, Csehimindszent, Gersekarát, Győrvár, Hegyhátszentpéter, Kám, Mikosszéplak, Olaszfa, Oszkó, Petőmihályfa, Rábahídvég, Szemenye és Vasvár. A helyszínek egyénileg, autóval vagy kerékpárral egyaránt megközelíthetők. A helyszíneken gyógynövénykertet, könyöklőt, taposót, lábáztatót, vizes játszóteret, táplálkozási piramist, meditációs kápolnát vagy akár gyógynövény labirintust is találunk.
10. Eplény
Az eplényi Ámos-hegyen a Libegővel lehet feljutni a hegytetőre. A libegő kiszállójától nem messze található a Mezítlábas Ösvény kezdete, amely egészen az Ámos-hegyi kilátóig vezet. "Mezítláb a Kilátóig!" - jelzi a tábla az Ámos-Hegy tetején. Az ösvény úgy lett kialakítva, hogy a kilátóig több típusú talajon lehet végigmenni: van itt mulcs, kavics, toboz, homok, fa, föld és murva is.
A képek forrása: Csopak honlapja, Bük turisztikai honlapja, a Mezítkáli Facebook oldala, Szélforgó, parkerdo.hu, a Gödöllői Királyi Kastély Facebook oldala, a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park Facebook oldala, a Szent Miklós Gógyfüves Ház Facebook oldala, Kondavölgy honlapja, kalandhegy.hu
2017.07.04.
Átdolgozva: 2023. július 21.