Hipp-hopp párszor becsukjátok-kinyitjátok a szemeteket, s máris is az újabb hétvége, nem kevés programmal. Jó hétvégéjük lesz az állatos programok kedvelőinek, ajánlunk programot a buszrajongóknak, de a madarak és fák napját vagy az Európa-napot is megünnepelhetitek, ha úgy tartja kedvetek. De kezdjük a sort legnagyszabásúbb tavaszi ünneppel: a római Floráliával!
Floralia – római tavaszünnep Aquincumban
Idén is múltidéző fesztiválra vár minden korosztályt az Aquincumi Múzeum május 10. és 12. között. A „nulladik napon”, pénteken, délután 16 órakor veszi kezdetét a római tavaszünnep. A látogatók betekintést nyerhetnek Mithras, a titokzatos istenség rejtélyekkel övezett kultuszába és aquincumi emlékeibe. A két hétvégi napon többek között megismerkedhettek az ókori gyógyászat rejtelmeivel, felkereshetitek a szépségszalont, és beiratkozhattok egy római iskolába, sőt akár saját rabszolgát is szerezhettek a rabszolgavásáron. Az ifjú kalandorok bátorságpróbán és kincskereső játékon indulhatnak, és pajzskészítő kézműves foglalkozáson adhatnak teret kreativitásuknak, különleges ókori történeteket hallhatnak, és katonai kiképzésen is részt vehetnek.
Programok a madarak és fák napja alkalmából
1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében, és még ugyanebben az évben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amit azóta is minden évben megünneplünk. Idén többek között a Veresegyházi Medveotthonban, ahol 11 órától várják azokat a látogatókat, akik szókeresőben, madárhangok felismerésében, növények és terméseik, ragadozó madarak témakörében szeretnék megmérettetni magukat. Budapesten a terézvárosi Hunyadi téren szerveznek ingyenes családi délelőttöt a jeles nap alkalmából, de a vácrátóti botanikus kertben is egész nap zajlanak a különleges események ezen a különleges napon.
Nyílt nap a Kelenföldi Autóbuszgarázsban
Május 11-én, a közlekedési kultúra napján folytatódik a BKV nyílt nap sorozata, ezúttal a 75 éves Kelenföldi Autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a közlekedésbarátok előtt. Különleges járművek, vezetett csarnoklátogatás, Kresz-pálya vár minden korosztályt az egész napos, ingyenes rendezvényen. A BKV két különleges, duplacsuklós busza is várja a közösségi közlekedés rajongóit a főváros legrégebben működő autóbusz-telephelyének nyílt napján szombaton. Kelenföldön állomásozik ugyanis az az Ikarus 293-as duplacsuklós, amelynek egyetlen modelljét 1988-ban gyártotta le az Ikarus. Replikája két éve készült el a BKV-nál. A másik duplacsuklós egy Van Hool, játszóbuszként működve, már évek óta a kisgyermekek kedvence a BKV nyílt napjain.
Európa-napi programok
Idén is Európa-nap május 12-én, vasárnap a Szabadság téren! Koncertekkel, EU-s információkkal, változatos családi és gyerekprogramokkal, kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal örvendeztetik meg a látogatókat. Fellépnek a Lázár Tesók, a Carson Coma Akusztik Trió és Szabó Balázs Bandája. A legkisebbek számos gyerekprogram közül választhatnak: koncertezik Bognár Szilvia, a Hahó Együttes és az Iszkiri Gyerekzenekar, és lesz bábjáték is a Majorka színházzal. Ha vasárnap nem értek rá, akkor szombaton irány az Európa liget a Várnegyed szoknyáján, ahol reggel 10-től színes programokkal, koncertekkel, izgalmas beszélgetésekkel készülnek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Ingyenes állatos programok
Május 11-én, szombaton 10:00 és 15:00 óra között rendezi meg a Noé Állatotthon az éves örökbefogadó napját, ahova akkor is érdemes elmenni, ha egyelőre nem terveztek örökbefogadást, mert a nap folyamán gyerekprogramokkal, kutyaszépségversennyel és kalandos akadályversennyel is várnak benneteket. Az Asia Center is erre a hétvégére időzített ingyenes családi napját, az Állati Kölyöknapot, amelyen népszerű fellépők szórakoztatják a közönséget, de bemutatókon és játékos vetélkedőn is részt vehettek.
Figyeljétek Facebook-oldalunkat, ahol extra programtippeket és nyereményjátékokat is találhattok.
Gyerekprogramokban bővelkedő, gyerekkacajokban gazdag hetet kívánunk nektek! Ne feledjétek, a gyerekprogram-keresőt használva, személyre szabott programokat találtok!