
Hol? Mikor? Mennyiért?
Június közepén Budapesten környékén több helyszínen is részt vehettek szervezett szentjánosbogár sétákon. Összegyűjtöttünk nektek néhány helyszínt, ahol lehetőségetek nyílik élvezni a nem mindennapi látványt.
2024-ben is tartanak Mécsbogár séták a diósjenői Élményerdőben. Idén is elkezdődött a várva várt szentjánosbogár-rajzás, így esténként megcsodálhatjuk a kis mécsbogarak világító-repülő táncát. Idén az alábbi napokon terveznek a mécsbogár sétákat: június 15., 18., 20.
A szentjánosbogarak kb. 21:15 – kor kezdenek világítani és este 10 előtt lekapcsolják fényeiket. A mécsbogár sétára érkezőknek gyülekező a parkban 20:15 órakor. A séta kb. 20:40-kor indul és 21:30-kor ér véget.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely az erdokaland@gmail.com címre küldött, a választott dátumot, a résztvevők nevét és életkorát is tartalmazó emaillel lehetséges. A séták akkor indulnak, ha az adott napra legalább 10 regisztrált jelentkező van. Egy sétán egyszerre legfeljebb 30 fő vesz részt. Felnőtt jegy 2000 Ft, gyermek jegy 1500 Ft.
Bővebb információt Facebook oldalukon találtok.
2024-ban is várják a látogatókat a szentjánosbogár sétákra az arborétumban. A rajzási időszak június 8-től indult, pontos végéről az arborétum Facebook oldalán tudtok tájékozódni, de általában két héten keresztül zajlik. A rajzás ideje alatt minden nap 20:30, 20:45 és 21:00-kor indulnak szakvezetések, melyek hossza körülbelül 1-1,5 óra. Az arborétumba 21:00-ig egyéni látogatóként, szakvezetés nélkül is be lehet menni, a jegyár ebben az esetben sem változik. Előzetes regisztráció az eseményre nincs!
Az Alcsúti Arborétum pénztárában a Szentjánosbogár szakvezetésre ebben az időszakban 10:00 – 21:00 óráig vásárolhatóak meg a jegyek 3500 Ft/felnőtt, 2400 Ft/gyerek, diák áron. 3 éves kor alatt a belépés ingyenes. SZÉP kártyával, Erzsébetkártyával fizetni NEM lehetséges!
A június 21-ei és 22-ei esti felfedező séta során körbejárhatjátok a Cseke-tavat. Megismerkedhettek a történetével és a környezetének kulturális örökségével. A túra végén a teljes sötétben megérkeztek a tóparti öreg erdőbe, ahol hallgatjátok a rejtelmes állathangokat és megcsodálhatjátok a szentjánosbogarakat. Találkozás 20.00 órakor a tati Csekeliget játszótér parkolójában. Előzetes bejelentkezés szükséges: batkyg@dinpi.hu vagy 30/583-8636. Teljes árú jegy 2500 Ft/fő, kedvezményes (diák, nyugdíjas, pedagógus) 2000 Ft/fő.
Soroksári Botanikus Kert
A Soroksári Botanikus Kertben június 23-ig minden este tartanak szentjánosbogár sétát 20:30-tól. Előzetes jegyvásárlás kötelező, melyet ezen a linken tudtok megtenni. A séta ára gyerekeknek 2500 Ft/fő, felnőtteknek 3500 Ft/fő.
Agostyáni Arborétum
A szakvezetéssel egybekötött sétákat június 15. és 22. tartják az Agostyáni Arborétumban. A jegyváltásra 19:30-20:45 között van lehetőség, a séta 21:00-22:30-ig tart. A pénzárban csak készpénzzel tudtok fizetni, előzetes regisztráció nincs. Teljes árú jegy 2000 Ft, diák 1500 Ft, gyerek (3 éves kortól) 500 Ft. További időpontokért keressétek a Vérteserdő honlapját.
A kép illusztráció.
2024. június 14.